Volt idő, amikor a luxust nem a láthatóság, hanem a szándék határozta meg. A tárgyak évtizedekre, sokszor egy egész életre készültek. Megfontoltan választották őket, az emberhez igazítva, észrevétlenül beépülve a mindennapokba.

Idővel a luxus elérhetőbbé és láthatóbbá vált. A mesteri munka skálázódott, a jelképek megszaporodtak, a különbségtétel egyre nehezebbé vált. Ami korábban ritka és személyes volt, egyre inkább jelzésekre támaszkodott, nem valódi tartalomra.

Ma sok minden tűnik luxusnak. De jóval kevesebb az, ami valóban kifinomult.

Ez az elmozdulás bizonytalanságot hozott magával. Még szép tárgyak és élmények birtokában is kételkedünk a döntéseikben. Nem mindig egyértelmű, mi az, ami valóban illik az életünkbe, és mi az, ami csupán szerepet játszik.

Hiszem, hogy a luxus akkor talál vissza eredeti szerepéhez, amikor a megérzés tisztánlátássá érik. Egy könnyedebb, magabiztosabb, örömtelibb élet szolgálatába áll. Arány, anyaghasználat, kézművesség és kontextus mentén a választások személyesebbé és időtállóbbá válnak.

A valódi luxus nem a többről szól, hanem arról, hogy felismerjük, mi illik hozzánk, és elengedjük azt, ami nem.